Kányádi Sándor: Sörény és koponya III.

Szürke szonettek A tücsök és a hangya

megunta tücsök a hosszú téli
koplalásokat s hogy prózában versben
évszázadok sőt ezredek meséi
szerint mindig szégyenkeznie kelljen

elkezdte tanulmányozni a hangya
életvitelét s borzasztó dologra
döbbent rá ki mit gyűjt beadja
morzsáig beszolgáltatja a bolyba

szolga az egyén hősi csak az ópusz
állapította meg elszontyolodva
s rajtam röhög a volt szolga ezópusz

s ti szabadnak hitt társaim azóta
is rajtam fenitek léha nyelvetek
ki koplalok bár de szabadon cirpelek

1983

A farkas és a bárány

mindennek fölfelé megy most az ára
nemcsak a nemesfémnek drágakőnek
le csupán a kisnépek s a magára
hagyott törzs tagjai értékelődnek

fura egy világ megmenthetné még a
menthetőkből csekélynél is csekélyebb
áldozattal egy-két műhold rakéta
s repülőerőd árából szegények

mint parázs ha fújják fölélemedve
önnön nyelvükkel világítanának
fura egy szerzemény az ember állat

meséket ír olvas hogy elfeledje
mihelyt adódik rá hatalma módja
a farkas mindig a bárányt okolja

1983

A fölfuvalkodott béka és az ökör

Egy vidéki mitugrászra

 

bevallom engem néha már gyötör
nemcsak gyötör de szinte mintha fájna
a nagyravágyó béka s az ökör
ezópusz óta híres fabulája

mert mindeddig harsányan kinevettük
a pukkadásig fölfuvalkodót
s most mintha nevetni nem volna kedvünk
ökörnyi már az öklünknyi se volt

fújja magát s a magáét a béka
megvalósulni látszik vágya célja
mind hatalmasabb csődöt mond a vén

fabulák minden eddigi receptje
hőköl szomjan az ökör s még remény
sincs arra hogy a béka kirepedne

1983

A vipera és a róka

védd magad ezópusz mert a megalomán
filozóf s a kis nevenincsen
talpnyaló fönn az agorán
járt hogy befeketítsen

kart karba öltve látták menni őket
számodra végzetes lehet
legyintett ezópusz s a körötte levőknek
elmondott egy történetet

kart karba öltve vonultak nohát
bánom is én már ha rosszat ha jót hoz
tövisbokron vitte az ár a viperát

méltó a hajós a hajóhoz
állapította meg csöppet sem búslakodva
a látványon a róka

1983

A galambok és a patkányok

elnéztem az erőtlen
kis patakká apadt
folyó medrében az őszi verőben
koslató víg patkányokat

hátukon libegő galambok
kerestek mint a katona
fejében a ballada lombok
alatt tetvésző asszonya

sóbálvánnyá dermedten álltam
a hídon talán vélitek
gyökeret miért vert a lábam

látván milyen békésen érti meg
egymást milyen harmóniában
az alvilág s az égiek

1983

A kelmekészítő és a szénégető

meguntam szénégetővel
békélgetőznöm egy födél alatt
a napja is kormozva jő fel
s kifehérített gyolcsomat

mit éjet téve szőttem
kötözve szakadt szálakat
hogy mindenkinek jutna bőven
emberhez méltó patyolat

s kötés a sebre mely hol itt hol ott
újra és újra fölfakad
meguntam a szénégetővel

békélgetőznöm egy födél alatt
a napja is kormozva jő fel
s befeketíti gyolcsomat

1983

A favágó és a fejsze

a fejsze végzi a maga
tervszerű végeznivalóját
hiszen arravaló a fa
ha már erdőnyi letarolják

és az se bánt ha belejő
s már-már eszelős mámorában
sikongat úgy is újranő
utódom kit nyomomba vágytam

csorbulnak itt még fejszeélek
köszörülhetik szüntelen
a favágó meg hadd rikoltson

nem gyűlölöm viselve sorsom
de a belőlem hasadt éket
mely belémhasít megvetem

1983 

A fenyőfa és a nád

a nád hajlongott a fenyő nem
adta be derekát a szélnek
s kettétört eképpen az erőtlen
nád javára billent eddig a mérleg

de jött egy legény amiről nem
vagy csak suttogva ha beszélnek
vihar múltával jött s merőben
más tanulságot adott a mesének

lévén maga is viharverte fáradt
és tapasztalt ki meséken átlát
lemetszette tőből a nádat

furulyát fabrikált belőle hátát
a kettétört fenyőnek vetve halkan
elkezdte siratni az alkonyatban

1983

Históriai pillanatokra

1

caesar elkerülhette volna
ama véres március idusát
ha mint némelyik majmolója
korrupt testőrök helyett két kutyát

idomíttat be jóelőre
két jószimatú vérszomjas ebet
melyeket brutus ölelőre
táruló karja félre nem vezet

egyből megorrintotta volna
a két szemfüles dög a tóga
alatti tőrt dörgedelmes vivát

harsan a fórumon brutus pedig
nem ismervén az etológiát
máig kéz nélkül dísztelenkedik

Dachaui képeslapokra

1

az appellplatzon csönd honol
üresek benn a termek
a turisták most valahol
délen telelnek

kiszúrták hitler fél szemét
biztos valaki gyermek
az őr éppen fotót cserélt
és elhagytam a termet

és beültem a moziba
nonstop-módszerrel pergett
az egyhangú tragédia
teljesítve a tervet

Csönd van. Szemerkél. Szél oson.
Appellplatz. Ruhe! Holtszezon. 

2

a mutathatósra abriktolt
krematórium kéménye fölött
füstnek is vélhetnéd hajdan-volt
füstnek a dús ködöt

tavasszal vagy a nyári kék
alatt feledtetőbbek
a látottak mikor a jegenyék
új egyenruhát öltenek

de most a ködben bólogó
fasor vésztjóslón silbakol
s a kürtőről a zsenge hó

mintha olvadna félek
mintha titokban valahol
valakik fűtenének 

3

kinéztem a mementóul (vagy mintaként?)
berendezett barakkban
egy aránylag tűrhetőnek remélt
priccset és akaratlan

kifészkeltem agyamban is
für alle fälle egy
szonettnyi-kis
férőhelyet

ahol a gondolat
a zárt formában áttelelhet
fölszabadul és megmarad
még akkor is ha agyonvernek

valahol legbelül
unokáimnak jóvátételül

1984

Pergamentekercsekre

1

én a fáraó írnoka
ezennel kijelentem
bár kényszerítettek soha
semmit se szépítettem

utaltam mit a hivatal
naponta rámrótt
packázásaival
a gyáva előljárót

s mert szóval szólnom nem lehet
s mert törvény sincs mi védene
kivághatják nyelvem
a számadások szélire
versekbe szedtem amiket
le kellett volna nyelnem 

2

a fáraó nem hallgatott
a geométerekre
maga döntött s az alapot
túlméretezte

aki tehette megszökött
hiába hajcsárolják
a népet a felügyelők
rabszolgákat a szolgák

nem jön össze a mű pedig
az idő egyre sürget
a munkát már csak mímelik
az arra kényszerültek

bőrük akár a pergamen
melyre írom az énekem 

3

olykor ha nem néztek oda
arról is maszekoltam
ami a való s a csoda
közötti félúton van

egy boldogtalan szárnyanincs
madárról kinek párja
egy áhított de lábanincs
égi madárka

egy virágról nem ismerem
csak az illatát érzem
arról amiben idelenn
s odafenn se lesz részem

arról ami már szerelem
s még nem bánat egészen

4

írónádamat leteszem
mintsem vályogból sziklát
hazudni legyek kénytelen
vakuljon ha vakítják

s higgye hogy véghezvihető
s törvénye szerint élnek
a kéjt csak kínzásban lelő
alattomos heréltek

és hallgassa az éjben
hallgassa hogy zokognak
hallgassa örök ébren

hallgassa hogy jajongnak
a nagy mű érdekében
szülésre parancsoltak 

5

írónádamat letevém
és elfújtam a mécsest
időm egy imbolygó tevén
a sivatagnak léptet

ami belőle mérhető
becsülettel kimértem
most elhagy engem az idő
elporoszkál se érdem

se fortély soha vissza nem
hozhatja mit a teve visz
ennyire tellett istenem

szikkadok holtraváltan
egy elfuserált piramis
fullasztó árnyékában

1985

Űrsorompó Isten háta mögött

üres az istálló s a jászol
idén se lesz nálunk karácsony
hiába vártok
nem jönnek a három királyok

Sok dolga van a teremtőnek
mindenkivel ő sem törődhet
messzi a csillag
mindenüvé nem világíthat

megértjük persze mit tehetnénk
de olyan sötétek az esték
s a szeretetnek
hiánya nagyon dideregtet

előrelátó vagy de mégis
nézz uram a hátad mögé is
ott is lakoznak
s örülnének a mosolyodnak

1985

El kellene

nemcsak az írásjeleket
és a még mindig osztálykülönbséget
fitogtató nagybetűket el kellene
hagyni minden fölöslegest
meztelenre kellene vetkőz-
tetni a szavakat akár
a deportáltakat

1980

Elmondhatom

elmondhatom én az emberiségnek
ahhoz a szűk nem tudom hányadához
tartozom akik igazán fajra felekezete
sőt nemzetiségre való tekintet nélkül
a legfelső emeleten élnek laknak

nem kopog-topog-csoszog senki
sem a fejünk fölött csak az esők
dobolnak a tetőn gyermekkoromat
lopva vissza egy valaha szénával
teli s ma már üresen roskadozó széna-
padlásról
                   ránk forróbban tűz a nap
hozzánk közelebb vannak a csillagok és
fohászunk is fórban van az alattunk
lakókéhoz viszonyítva
                                       jaj csak tót-
ágast ne álljon egyszer ez a ház
ezzel ébredek minden hajnalban és amilyen
csöndben csak lehet úgy lopakodom
ki a fürdőszobába és amilyen ó-
vatosan csak tudom éppen csak meghú-
zintom a láncot dehogyis akarom én
magam ellen ingerelni az ál-
matlanságban szenvedő történelmet 

1983

K. barátomnak

korszerű hősiesség az enyém
végig merlek kísérni ha nem is
a főtérig de mégiscsak a leg-
forgalmasabb európában úgy
mondanák a bánhofstrasszén
kiteszem magam az árgus tekin-
tetek s a tán mégárgusabb
rejtett kamerák prédájául és
bólintok biccentek a mellettünk
elsandító ismerősök felé
le-leintve magamban a
mindegyre föl-fölnyüszülő
félszet mégiscsak két gyerek
és egy asszony többé-kevésbé
biztosnak mondható
jövője jelene sőt múltja de
mégiscsak alávaló fráter
volnék ha még ennyire se
futná a merszből ha nem is
a főtérig mosolyogni való
sőt nevetséges az én hősi
oldaladon-kutyagolásom
láttam egyszer mondom útközben
hogy mondjak én is valamit
láttam egy hős ledöntött szobrát
hányódni a tyúkudvar szemetében
mosolyogni való sőt nevetséges
volt ahogyan a kakas a szobor tetemen
végig parádézott s a le-
nyakazott fejre pottyantva egyet
kukorékolt mosolyogni való
sőt nevetséges volt a hős
rohamra vezénylő karlendítése
ott a tyúkudvar szemetében ám
ha egyszer majd letiszto-
gatják szétesett tagjait
s lenyakazott fejét
visszaillesztve méltó
helyre állítják csodálattal
néz föl rá s megilletődve megy el
előtte az akkori arrajáró

1980

Hatalom

kiteregettem a kérvényeinket
mondtam mondtam a magamét
a magunkét s ő kicsit szűkre húzott
szemmel keskeny-kis mosollyal a szája
sarkában egy bent rekedt méhecske
sziszifuszi harcát figyelte
nem tudom hányszori ablak-
üvegnek ütődését vissza-
hullását s én csak mondtam mondtam
ömlött belőlem rólam a
megaláztatás éreztem hogy az ingem
már az alsóm is csupa víz
legalább ha az ablakot csak egy
résnyire hogy legalább annak a
boldogtalan kis méhnek sikerülne
de mintha a gondolatomban
olvasott volna hirtelen
azt mondta: nem!

1983

Történelemóra

a történelmet próbáltam
magyarázni a köveknek
hallgattak

próbáltam a fáknak
bólogattak

próbáltam a kertnek
szelíden rámmosolygott

a történelem négy
évszakból áll mondta
tavaszból nyárból
őszből és télből

most éppen tél jön

1985

Megszokás

megszokja a szem
meg a sötétet
hiába hunyorog
rám e kései nap
leszegett fejjel
baktatok mint a
felszínre fölhozott
hajdani bányalovak

Obsitos dal

hasonlatosak vagyunk
azokhoz a katonákhoz
akiket megfelelő
időközönként példás
magatartásukért
előléptetnek
dekorálnak s úgy
vonulnak nyugállományba
kiérdemelt vagy
kitérdepelt sarzsival
ezüst vagy éppen arany
sújtással ékítve anélkül
hogy valaha is puskaport
szagoltak volna

pedig micsoda háborúk
dúlnak bennünk

1983

Könyvjelző

Az újfasizmus ellen

van amikor máglyákba gyűjtve
fojtogat áldozati füstje
úgy érzed amíg könyvre könyv ég
mintha agyvelőd pörkölődnék
van amikor a megmaradtra
vadásznak mint a ritka vadra
becsöngetnek éjnek évadján
és besurrannak mint a patkány
szimatolnak szaglásznak körbe
majd polcostól döntik a földre
és gyanúsított könyved örvén
elhurcol téged is a törvény
van amikor finomabb módját
eszelvén ki nem indokolják
miért s miért nem mint a zúzák
a bebegyelt ocsút bezúzzák
mielőtt még világot látna
átpréselik a másvilágra
van amikor csak lipve-lopva
elfelejti hozni a posta
ha merszed volna s tudakoznád
pilátusként kezüket mossák
van amikor szemük se rebben
csak ráböknek hogy mi van ebben
s mi amabban leszedni mindet
átnedvesül a gatyád inged
megszégyenülten mint a tolvaj
maradsz a szennyes kis motyóddal
mintha velődet vették volna
szédelegsz ki a folyosóra
reszkető kézzel matarászva
fordítva gyújtsz cigarettára
s egész életed kesernyéje
harap tikkadt szád szögletébe

1984

Mélyhűtött álmok helyett

a nagy neon vagy
mit tudom én milyen
nevű fény ketrecéből
ahol akár a csirkék
s a tyúkok fogyasztásra
fagyasztásra vagy éppen
tojástermelésre egyszóval
társadalom
fönntartásra ítélten
kell leélnem rövidke
leélni
valómat a
fennkölt sőt magasztos cél
szolgálatában fertőtlenített
sodrony-hídláson föl-alá föl
alá pillogva báván
bután és örökös
riadalomban jaj nehogy
eszükbe jusson egyszer
kiengedni a gyepre ahol az
első még föllelhető
giliszta vagy csimasz
okozta mérgezésen
már a legmicinebb micin sem
segít eresszetek
engedjetek amíg nem késő
neon helyett a napot néznem
s a frissen forduló barázdák
illatát beszívnom engedjetek
gyönyörködnöm a kis barázda-
billegetők kecses
ügyetlenkedéseiben rigók
gerlicék szárnya-libegése
támogasson el a
síromig mely a kertünk
végében vár és
még emberi emberi emberi

1983

Hiúság

Tagoló vers Sándor fiamnak
20. születésnapjára

lelkemre
többre
nem
vágyom
lenne
bár
egy
padom
lenn
az
Arany János
nevét
viselő
metróállomáson

1983

Ha majd

ha majd minden fal
teli lesz könyvvel képpel
ki öreg-székben ki pedig
hasmánt heverőn olvasgattok
önfeledten én szeretteim akkor
csöndesen kilopódzom
és elindulok a
kertünk vége felé mire
fölmerülnétek szemetek
dörzsölgetve úgy tetszik
hogy talán nem is voltam
csak valamelyik könyvben
olvastatok valamelyik
könyvben a sok közül

1983

Ha sejtené

ha sejtené hogy mennyi
villamosáram bizsereg a
majdnem bénának mondható
jobb karomban mekkora
feszültség lüktet
zsibbadó ujjaim bögyébe
nyilallón velem világíttatná
ezt a vidéki bahnhofstrasszét
üzemeket kapcsoltatna rám
s akkor talán hasznos
teljesítményeim nagylelkű
jutalmául megtűrné hogy
ünnep- és vasárnaponként
vagy legalábbis a hivatalos
munkaszüneti napokon
nappalokon verseket írjak
az ő dicsőségére

1985

Árnykép

nagy riadalom támad
az árnyékok hivatalában
ha tudomásukra jut
hogy van aki még mindig
nem ijed meg a
tulajdon árnyékától

összedugják a fejüket
és egyhangúlag
megvonják a gyanúsított
tulajdon árnyékát

majd idő teltével
kettőzött árnyékkal
látják el

kezdetét veszi a szorongás
mely lassacskán
rettegéssé fajul

még a tulajdon árnyékomat
is követik
motyogja a boldogtalan
sejtve-sejtvén
hogy a sajátjának vélt
árnyéka sem az övé

1985

Mese az írógépről

amikor az írógép
neszét vette hogy a
tulajdonosnak lejárt
a használati engedélye
beadta a kulcsot
billentyűi beragadtak
szalagja kifakult
kocsija kátyúba rekedt

úgy viselkedett
mint egy törvénytisztelő
öntudatos prostituált
akinek ha lejár a bárcája
nem űzi tovább az ipart
nem teszi ki magát az
esetleges razziák
kellemetlenségeinek

ennyire megszívlelte
amit egy életen át
beléje vertek

1985

Május

dulakodásban szétrúgott tüzek
füstje csípi a szememet
ítéletidő záporába fulladt
tüzek füstje mardossa torkomat

tehetetlen két tenyeremmel
milyen szánnivalóan
gyámoltalanná maszatoltam
valamikor elszánt arcomat

1979

Elrontott rondó

Ad notam Charles d' Orléans

 

nulla nulla hatvanöt hetvenhárom
mint egy tetovált reszketeg
deportált mormolom memorizálom
az írógép-szériaszámom

nyilvántartásba vétetett
gépem számozott járom
illúzióim nincsenek
nulla nulla hatvanöt hetvenhárom

a szó fölsebzi nyelvemet
gellert kap konok számon
az idő lám kivetkezett
emberi mivoltából
a tél s a tavasz egyremegy
források folyók csermelyek
várnék s nincs mire várnom
nulla nulla hatvanöt hetvenhárom

1988

Kiváltság

még versengünk is kiváltképpen
a nagy téli éhkoppok idején
rendezett parádés hajtóvadászatok
alkalmával még versengünk is
hogy melyikünket hasítson föl
elsőként fölségesen didergő
ujjait gőzölgő vérünkbe
párálló belsőségeinkbe
mártogatva megmelengetni

1987

Már alapozzák...

már alapozzák a divatjamúlt
vágányokat már rakosgatják
le a síneket nemsokára
indulhat a megkésett villamos

de lesz-é belőle valaha barrikád

1987

Sors(s)-vers

avagy egy vidéki üdvözítő
harminchárom sor(s)a

merre hová menjek én innen át- ki- hová
is telepedhetnék amikor nekem itt
szinte de szinte biztosnak mondható
helyem van kicsi székem minden köz-
ellátási de közszükségleti sor(s)ban
szinte barátnak számító ismerősök
helyzetemünket értő sor(s)társak közt akik hű-
ségesen állnak helyettem
is tartják a soro(so)mat ha bizonyos
funkcionális okokból elvégre még a vadállat
is ha muszáj szükségét végezni gyá-
moltalanul még derülnek-örülnek forma
is ha sikerrel jár mert attól a kedv is
köztudomásúlag mindjárt jobbra somolydul
hogy adná ki magát árulásnak venné a sor(s) ha
egy napon arra kellene ébrednie hogy én
is már illa berek nádak erek maradok hát
lassacskán araszolgatva előre előbbre
engedvén az inerciális a tehetetlen-
ségi erőnek navigálok havigálok sod-
ródom a sor(s)formáló tömegekkel az
ünnepi alkalmakkor népnek
is nevezettekkel napról-napra éjszaka aztán
mindenekért ami bennem bennünket ért
álom(s)írom a sort üdvösségünkemért
s azzal a már-már boldog reménnyel
szenderülök szentülök le hajnalba
hajlón hátha nekem nekünk
is juthat valamicske belőle de arra
is föl s el vagyok immáron készülve hogy mint
annyiszor annyi minden az üdvösség adagunkom
is kifogy kifogyhat s éppen az orrom előtt
épp amikor rám került (derült) volna a sor(s)

 

1984

A prédikátor könyve

1. részének 9. versére

Ami volt ugyanaz lesz majd
és ami történt ugyanaz fog történni...

 

kiszolgáltatottnak lenni mit jelent
kérdezte a kisebbik fiam vacsora
közben a torkomon akadt a falat
riadtan nézhettem ár mert a tizen-
harmadik évében járó kisfiú szinte
bocsánat kérően kezdte magyarázni hogy
az utcán egy néni meg egy bácsi a
bácsi káromkodott is a káromkodást
értette nehogy elismételd szólt
rá az édesanyja te is mindent meg
hallasz amit nem kellene no persze
mondtam csak úgy ide is oda is hát nem
ti mondtátok hogy kérdezzek meg mindent
tőletek amit még nem értek hát persze
mondtam megint fölálltam s az utcára
szolgáló nyitott konyhaablakot ösztö-
nösen behajtottam majd becsuktam
annak rendje és módja szerint a
feleségem meg a lépcsőházra szolgáló
ajtóra vont a tekintetével sebtiben
párnázatot oda is lépett mintha csak
arról akarna meggyőződni sikerült-e
értem már értem ne is magyarázzatok kösz
még azt is mondta üvöltötte a bácsi hogy a
végén minket is mint a zsidókat kösz
köszönöm a finom vacsorát megszánt minket
bement a szobába mi pedig szótlanul
tettünk-vettünk a góluszban gettóban élő
családok történelmétől s no persze a
csukott ablaktól hirtelen megáporodott
levegőjű harmadik emeleti konyhában

1984

Ketrecben

Harapd már át a torkomat,
ne nézz olyan vadul.
Veszíthet, aki halogat,
ne várd, míg bennem is a vad-
állat elszabadul.

Mi lesz akkor? Könnyezhet majd megint
ez a kulturált Európa,
s jöhet újra a régi nóta,
hogy szánjuk-bánjuk bűneink.

Mire vársz? Minden zsigered
véremre áhít.
Valahogy csak kihevered
a humanizmus nyavalyáit.

Hidd el: legolcsóbb bendő-
töltő - az ember.
Ne gondolj az önmagát öklendő
történelemmel.

Ne bántson, hogy fölfalatásom csüggedten
nézem;
hogy túl korán születtem,
ez az én tévedésem. 

Kőnyomat

Köszöntővers helyett Domokos Gézának
hatvanadik születésnapjára

 

bölcsen rendelé az úr amikor
kőbe vésette a törvényeket

a templomok lerombolhatók
a temetők fölszánthatók

de mi történjék a kövekkel
a már kézbevettekkel
a megmunkáltakkal
az írott-kövekkel

a kövek beépíthetők
a kövek összezúzhatók
porrá őrölhetők

de attól még a kő kő marad
a kőpor pedig megüli a légutakat
ránehezedik a tüdőkre

a kővel már szüszifosz is
hiába próbálkozott

ezért mondom hogy bölcsen rendelé az úr
amikor kőbe vésette a törvényeket

a kövek persze elföldelhetők
mint bármely más veszélyes hulladék

de a köveknek nincs felezőidejük
elég egy ítéletidő
isten ments egy földindulás

a kövek bármikor felszínre kerülhetnek
és akkor bizony mondom néktek

kő kövön nem marad

1988

Egy ige összevont, tárgyas-alanyi ragozása jelentő mód, jelen időben

félem
féled
fél
féljük
félitek
félnek.

1988

Űrsorompó

Toró Tibornak

amikor egyre szélesebb körben
kezdett elterjedni
hogy a végtelen egyenlő a határtalannal
s hogy bizonyos alapigazságoknak
vélt axiómák postulátumok
nélküli világ is lehetséges
s hogy egy ponton át számtalan olyan
egyenes húzható melyek a
köréje képzelt körön belüli
más egyenesekkel
párhuzamosnak mondhatók
s hogy a képzelet körét
akár a határtalannal egyenlő
végtelenbe is tágíthatjuk

közbiztonsági okokból
sorompóval zárták
le a végtelent
közönséges
fenyőfa-sorompóval

1988

Csángó passió

elmennek a harangok
minden nagypénteken
rómába mennek
odamenegetnek

s ott felejtik
a nyelvünket

1987

Tömegsír-vers

a hangtompítós fegyverekkel
kivégzett hosszú hangzók
elföldelésekor kiderült
hogy nincs elég lapát

gyalogsági ásókért menesztett
egy leleményes altiszt s a kínos
várakozás hosszú percei
jó alkalmul szolgáltak hogy
írástudóik egyike-másika
szemlesütve néma kézszorítással
részvétét nyilváníthassa

a zsoltárt már csak magukban
dúdolhatták a kivégzett hosszú
hangzók hozzájuk tartozói

az isten háttal állt

mert ezer esztendő előtte annyi
mint a tegnapnak ő elmúlása
és egy rövid éj átvigyázása

1988

Gyülekezési szabadság zárójelekkel

a színházaikba (amíg még vannak)
az engedélyezett darabokra

a templomaikba (amíg még állnak)
felekezetre való tekintet nélkül

a temetéseikre (amíg még lesznek)
életük végéig fegyelmezetten

MINDEN KÜLÖN ENGEDÉLY NÉLKÜL IS
elmehetnek elmehetnek

1988

Egy öreg ember utolsó fohásza

Bátoríts hogy a kötelet
nyakamba tudjam vetni
és adj erőt uram
az elrugaszkodáshoz
                                   ámen

1988